Nyomtatás

Vadásznap Győr-Moson-Sopron megyében

Nimród - 2010. október

Augusztus utolsó szombatján tizenegyedik alkalommal rendezték a megyei vadásznapot a Rába parti Szanyban, most is nagy sikerrel. A hagyományoktól eltérően, a Hubertus-mise és az ünnepélyes megnyitó helyszíne ezúttal nem az Anna-kápolna melletti liget, hanem a szeles, esőre hajló idő miatt a szanyi Plébániatemplom volt. A szentmisét Tóth Imre plébános celebrálta, aki a vadászat áhítatát Nadler Herbert szavaival idézte meg, és a vadászok összefogásának szükségességét hirdette.

A résztvevőket, vendégeket dr. Jámbor László megyei vadászkamarai elnök köszöntötte, és nyitotta meg a rendezvényt. Számos kitüntetést nyújtottak át a vadgazdálkodásban, vadászatirányításban élen járóknak. Nimród Vadászéremmel tüntették ki Rosta Lászlót (Rábatamási-Hansági VT.) és Csalló Rudolfot (Ágfalvi Földtulajdonosok Vadászati Egyesülete). A Vadászkamara Aranyérmét vehette át prof. dr. Náhlik András és dr. Tóth József. Gróf Nádasdy Ferenc-emlékplakettel ismerték el a Fertőtáj Vadásztársaság munkáját. A Hubertus-kereszt bronz fokozatát kapta Fodróczy Gábor (Fertőmenti VT.), Plöchl Mátyás (Fertőtáj VT.), Ratatics Gábor (Fertőmenti VT.); ezüst fokozatot kapott Kálmán József (Nimród VT.), Kontó Sándor (Nimród VT.), Nagy László (Fertőtáj VT.); arany fokozatot kapott Fazekas Péter (Széchenyi István VT.), Matetics Imre (Aranypatak VT.), Parragh István (Nimród VT.) és Szalánczy Zsolt (Tündértó VT.). Sólyom-díjat kapott Gyenge Álmos és Mikola Géza sportvadász, valamint Edl Tibor hivatásos vadász.

Az új vadászok e szent helyen tettek fogadalmat; prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora avatta őket vadásszá.

A lengyel Zawiercie Együttes népviseletben öltözött tagjai egyházi dalokat adtak elő, s ugyanők délután, immár a sportpályán felállított nagy sátorban népi táncokkal szórakoztatták a vendégeket.

A Sportcsarnokban trófea-, vadászfestmény- és vadfotó-kiállítás nyílt, és itt mutatták be a gyermekrajzpályázat legjobb alkotásait is. A pályázat győzteseit szép díjakkal jutalmazták.

Eközben a sportpálya körül felállított vadásztársasági sátrak előtt már javában készültek az ínycsiklandó vadételek. A főzőverseny legjobbjait a Hegedűs István mesterszakács vezette zsűri választotta ki. Ítéletük szerint a legfinomabb szarvaspörköltet a Beledi Nimród VT., vaddisznópörköltet a Bágyogszovát-Bodonhely VT. készítette. Egyéb vadétel kategóriában a mórichidaiak vadsült kompozíciója nyert. Különdíjban részesült a Sopronhorpácsi Nimród VT. rozmaringos, nyárson sütött szarvasbélszínéért.

Délután szarvasbőgőversenyt rendeztek, amelyet Németh Attila nyert meg. Második lett Sipőcz Ádám, harmadik pedig Pál László.

Szerepelt a gazdag programban vadászkutya-, íjász-, terepjáró-bemutató és lovasjáték is. Estére bált hirdettek, amelyen fellépett Tóth Vera, a Megasztár vetélkedő győztese.

Gyenge László

 
fetishtube.cc redrube youporn uporn